Mi, a Budapest Pride szervezői, elfogadhatatlannak és
minősíthetetlennek tartjuk, hogy a szerb barátaink által szervezett
belgrádi melegfelvonulást betiltották, ezért tiltakozásul részt veszünk a békés demonstráción, mely október 2-án, 15 órakor kezdődik a budapesti Szerb Nagykövetség előtt.
Ez már nem az első alkalom,
hogy a rendőrség a nagy fenyegetettségre hivatkozik. Ha elismerik, hogy a homofóbia mértéke Szerbiában igen magas, akkor
arra kérjük őket, tegyenek ellene! Az állam felelőssége az emberi
jogok védelme. A homofóbia visszaszorítása ellen egész évben lehet
küzdeni, és ez nem kell, hogy kimerüljön az évenként megrendezett
melegfelvonulás rendőrségi védelmében.
Természetesen nem egy évenként megtartandó melegfelvonulás változtatja
meg az emberek vélekedését, azonban ez egy alkalom, amikor
felhívhatjuk a figyelmet egy, a társadalom margójára taszított
közösségre, és láthatóvá tehetjük őket mindenki más számára.
Mindenkit megilletnek ugyanazon elidegeníthetetlen emberi jogok.
Semelyik államban nem lehetnek másodrendű állampolgárok.
Büszkék vagyunk szerb LMBT barátainkra, akik a betiltáskor az utcára
vonultak, és kifejezték elégedetlenségüket!
A betiltást egy visszalépésnek tartjuk, azonban arra kérjük
barátainkat, ne adják fel és ne felejtsék el, mi mindig mellettük
leszünk és támogatjuk őket! Kérünk minden szolidáris támogatót, hogy csatlakozzon hozzánk a tüntetésünkön!
Helyszín: Szerb Nagykövetség (Budapest, Dózsa György út 92/B)
Időpont: okt. 2., vasárnap, 15:00






